"Mindenkinek jár egy második esély... " tartja a mondás, csakhogy Loki Odinson már hármat is adott az ő imádott Belle-jének. Így úgy dönt, egészen más oldalról közelíti meg a lányt... (Nekünk elállna-e a lélegzetünk, ha meglátnánk?... Nekem tuti.) Illetve egy eseményeket álmodozva szemmel kísérő személy is felbukkan.
Bocsi, ha kissé gyengébb, csak hát ilyen gigantikus sztoriszünet után kicsit nehéz ismét felvenni a fonalat... :D
Zene: Fleurie-A World Beyond
Halleluja, végre itt egy 12+, és persze Hurt/Comfort!
-Nem érdekel a véleményed, anyám! Akkor sem változtatom meg a döntésem! -szögezte le Loki Odinson indulatosan, amire az is utalt egy finom (tőle már megszokott) vicsorgáson kívül, hogy csontos, hófehér keze ökölbe szorult.
A vele szemben álló királyné azonban nem hagyta annyiban. Elkötelezte magát, hogy segíteni fogja fiát abban, hogy végre megkaphassa azt amire mindenkinek szüksége van: a szerelmet.
-Kérlek, Fiam! Legalább gondold meg! Ha most otthagyod, sosem tudhatja meg, hogy szereted! -kérte szelíden Frigga, és finoman megfogta a férfi remegő kezét. Loki elrántotta a végtagot, és dühösen édesanyja terasza felé fordult. Odakint, az enyhe homályba burkolózó mennybolton színpompás, hatalmas szárnyú madarak repültek, és rikkantottak olykor egyet-egyet.
A nő utána ment.
-Biztosan hiányzik neki valami, és magányos... Talán boldoggá tenné, ha feloldanád a félénkségét egy olyan tényezővel, amiért rajong! És hálás lenne neked... -mosolyogta. -Nos? Kipróbálod?...
A férfi egy ideig még merengve a távolt nézve, akár mintha választ keresne az ég fátylai közt, majd lemondóan sóhajtott egyet, és enyhe-keserűn mosolyogva megfordult.
...
Belle morogva nyújtózkodott. Lassan három perce próbálkozott a hatalmas ágyával szemközti, hófehér, nagy ruhásszekrény tetején időközben észrevett hímzőkészlet leemelésével. Úgy gondolta, ha már a kastély kolosszális méretei miatt nem mehet felfedezőútra, mással foglalja el magát. Az árvaházban, hosszas délutánokon át tanultak hímezni, és korábban már elkezdett egy csodaszép, vadvirágokkal cifrázott, krémszínű kendőt, ami szerencsére épp a tűzeset napján viselt mellényének zsebében maradt, így most szerette volna befejezni, hogy legalább ennyi hadd maradjon meg neki szeretett volt-otthonából.
-Na... Gyerünk már! -fohászkodott, de sajnos percről percre világosabbá vált számára, hogy még akkor is túl alacsony, ha feláll a gyönyörű íróasztal mellé felállított székre.
Egyetlen választása maradt még csupán, mégpedig az, ha lábujjhegyre emelkedik, de egyrészt nem akart kárt tenni semmiben, ha leesik, másrészt abban a helyzetben nehezen tudta volna irányítani, hova lép. De a kendőt borzasztóan szerette volna befejezni, ráadásul szomorú lett volna, ha feladja...
Behunyta szemeit. Ha a dobozra koncentrál, biztosan meg tudja csinálni... Mély levegőt vett, és immár lábujjhegyre emelkedve nyúlt előre. Már megérintette... Csak még egy kevés, és...
Nyikorgó hang hallatszott, de olyan hirtelenül, hogy Belle egyáltalán nem volt felkészülve rá. Kétségbeesett sikítással zuhant a padlóra, ám szerencsére a felületet puha szőnyeg borította, így nem sérült meg, csupán a szekrény aljában ütötte meg enyhén a lábait.
-Ugye beverted a koponyádat? Legalább akkor nem kötelezhetlek arra, hogy válaszolj... -hallotta egy pillanattal később máris a jól ismert hangot.
Belle mélyen kifújta, majd beengedte a levegőt. Becsukta borostyán szempárját. Két lehetőség áll fönn: vagy belehalt az esésbe, és egy rendkívül gúnyos módon társalgó angyal szól hozzá, vagy tényleg Loki beszélt vele.
-Válaszolnál? -sürgette az illető, és az ismétlődő hang alapján, mintha behúzta volna az ajtót maga után.
-Nem... Élek. -motyogta, és ügyetlenül feltápászkodott. Vajon az a valaki tényleg boldog lenne, ha a "feltételezése" igaz volna?...
-Ó, csodás. -mosolyodott el bosszantóan a herceg és közelebb lépett. A lány félve tekintett a jégkék szemekbe. Még mindig emlékében volt az alig két napja megesett incidensük.
-Nos?... Miért vagy itt?
Loki szokásához híven nem válaszolt egyből: előbb csúfondáros fintorral végigmérte Belle-t, aztán pedig a lány íriszeibe vájta kritikus pillantását. Hosszasan álltak így. Aztán végre megszólalt.
-Ha jól tudom, szeretsz olvasni.
-Hát persze... Nagyon... -felelte Belle óvatosan, ugyanis megérezte, hogy a férfi valószínűleg megint tervez valamit.
-No, és szereted a nagy, lélegzetelállító dolgokat? -firtatta Loki tovább.
-Hát... Azt hiszem.
A herceg kísérteties vigyorral megfordult, és intett. Az ajtó felé sétált. Belle a kézmozdulatot jóváhagyó elköszönésnek vette, így újból a székhez ment. Viszont pont abban a minutumban meghallotta:
-Jönnél kérlek? Hihetetlen, de nem azért lépcsőztem több percig, hogy aztán visszautasíts...
A lány készségesen visszafordult, és a férfihoz sétált.
-És mégis hová szeretnél menni?
-Ugyan... Csak szépen, sorjában mindent. Ha elmondanám, hová készülünk, az elvenné az összhatást. -mosolyogta negédesen a férfi, majd maga után hívta a mit sem sejtő Belle-t.
Oszlopok, lépcsősorok, és varázslatos folyosók tengerein haladnak át, mire a herceg megtorpant egy rendkívül magas, díszes -nyilvánvalóan- aranyszín ajtó előtt. A két ajtótáblát megcsavart fákat utánzó motívum díszítette, a középre bekanyarodó ágakon pedig egy-egy holló ült, szemük helyén narancs-égkővel. Belle lélegzete elakadt, amint észrevette pompáját.
Loki azonban nem várta meg, hogy a lány kigyönyörködhesse magát: rögtön nyitotta is a kaput, felfedve ezzel Belle számára a hetedik mennyországot.
Velük szemben két roppant nagy, tölgyfából készült könyvespolc magasodott, azok mögött pedig számtalan ugyanilyen. A szekrények roskadoztak a hol vaskos, hol igen vékonyka kötetektől, a fénylő mennyezetről pedig kacskaringósra öntött csillárok lógtak alá, amelyek a bennük lángoló mécsesekkel földöntúli fénybe vonták a teret.
Belle szeme elkerekedett. Eddig csupán a városi könyvtárban járt néhányszor, de az közel sem volt ilyen lélegzetelállítóan gyönyörű, és ráadásul oda is csak tanulmányi célokkal mentek az osztályával. Viszont, most nem volt vele a túlontúl szigorú vezetőnő, aki rendreutasította volna, hogy miért bámészkodik. Ez a terem pedig maga volt a csodák, és a boldogság szigete.
Loki csöndben elmosolyodott a háta mögött. Hófehér kezével hátranyúlt, és halkan belökte maguk után az Asgardi Kastélykönyvtár ajtaját. Úgy ítélte, elérte, amit kívánt, hiszen a lány most pontosan úgy állt ott a mesés kristálymintákkal tarkított padló közepén, ahogy akarta: lenyűgözötten, áthatva imádott könyvek iránt érzett szeretetével, és (remélhetőleg, talán) hálásan.
Belle időközben felfedezőútra indult a polcok százai között, séta közben végigsimítva a regények, és krónikák gerincét. A férfi hangtalanul sétált utána.
Egy kis idő múltán a lány megállt. Loki ki szerette volna használni az alkalmat, így mögé lépett és szelíden megcirógatta kis kezeit. Belle hátrafordult, és meglepetten figyelte nagy, barna szemeivel. A férfi enyhén zavarba jött, ám szerencsére ez nem igen látszott meg rajta.
-Tetszik?... -kérdezte fátyolosan, hangjában őszinte reménnyel.
Belle elnevette magát, azon a hangon, amiért a herceg régóta odavolt. És akkor átölelte. Fejét Loki puha bőrmellénybe vont mellkasára hajtotta, ami olyan volt, mint egy nagy, süppedős paplan. Két karját köré fonta, annak ellenére, hogy nem érte át teljesen alakját. Loki szívét öröm, melegség, és végtelen szeretet öntötte el. Szíve szerint hevesen visszaölelte volna a lányt, de érezte, hogy nem bírná ki, és túlzásba esne, megijeszteni Belle-t pedig sohasem akarta volna. Így hát csak céltáblaként alávetve a lány szeretetének álldogált, és ringatózott finoman.
Mikor választottja elengedte, halvány mosollyal így szólt hozzá:
-Szóval... Melyik könyvet szeretnéd elvinni?
Belle-t annyira magába szívta a boldogság, hogy véletlenül megfeledkezett a szabályokról.
-Nos, hát... Mindet!!
A férfi kapcsolt, és kijavította magát:
-Mármint, melyiket szeretnéd kikölcsönözni?
-Oh... Hát... Mennyit lehet? - A lány egy pillanatra elszomorodott, de aztán újra kiderült arca.
-Amennyit csak szeretnél! -nézett rá kedvtelve a herceg.
-Jaj, szuper! Kérlek, segítesz? -és meg sem várva férfi válaszát visszafordult a polcok felé. Néhány perc múlva már Loki több mint öt kötettel a kezében baktatott mögötte. Mivel a regények nagy része igen vastag volt, a cipekedő herceg alig látott tőlük valamit, így csak lassan a lány mögött lemaradva tudott "egyensúlyozni".
Belle nemsokára újabb két könyvet helyezett Loki karjaiba. Mikor meglátta, hogy gyámjának csupán szempárja látszik ki a kupac mögül, kuncogni kezdett. A férfi mosolya lassanként állandóvá vált.
Odafentről azonban egy tengerkék szemű, szalmaszőke hajjal keretezett arc csöndben figyelte őket...
Odafentről azonban egy tengerkék szemű, szalmaszőke hajjal keretezett arc csöndben figyelte őket...
Ahogy a lány ott állt szeretett öccse társaságában, hullámzó arany hajzuhatagán pedig meg-meg csillant a csilláraik fénye, Thor azon tűnődött a mennyezet közelében épült kerengő fakorlátján könyökölve, és a mélybe pillantva, hogy miért nem ő lehetett az, aki idehozta. Hogy miért nem ő mutathatta volna meg neki gyengéd gondviselőjeként azt, amin most ennyire édesen ámul. Hiszen neki lenne hálás, és nemcsak ebből az áthidalhatatlan nagy távolságból gyönyörködhetne benne, ahogy most. Jóval megnőnének az esélyei. Sosem volt féltékeny testvérére, neki olyan dolgok is megadattak, amelyekre Loki sosem számíthatott volna, most azonban úgy kívánta, bár az ő helyében lehetne, hogy már kicsit haragudott is magára.
...
Két pár cipellő koppant órákkal később a Könyvtárral szembeni folyosó aranykövein: egy krémfehér csipkével díszített, puha pamuttal bélelt topánkapár, és kettő fekete, bőrműves csizma. Gazdáik megtorpantak egymással szemben. Belle fölpillantott Lokira. Pillantásából csak úgy sugárzott az elérzékenyültség.
-Ó, drága Loki... Borzasztóan gyönyörű ez a könyvtár! Minden eddigi álmomat fölülmúlta! Ha nem baj, akkor máskor is elkísérnél ide? Hálám üldözne téged!
-Hát persze, örömmel. -bólintotta a herceg, és próbálta nem elárulni magát. Úgy sejtette, ez a nap már semmivel sem lehetne jobb.
-És még valami... Köszönöm! -szólt a lány, és hirtelen ötlettől (nomeg bátorságtól) vezérelve fölugrott, és szeretetteljes puszit nyomot Loki arcára, mire annak arcát fülig elöntötte a pír. Végtelenül zavarban volt most már.
Szerencsére azonban ezt Belle már nem láthatta, mert amint arcon csókolta a férfit, elszaladt, az ellenkező irányba, egyenest a szobája felé. Loki szemében gyűlt finom könnycseppekkel nézett utána. Szinte túl sok volt neki ez a boldogság.
