 |
...hanem, életbeszámoló! Valószínûleg a rengeteg kimaradás miatt már némely orszâgomban vendégeskedô személy fölvethette, sôt akâr lemondóan is sóhajthatott egyet, bôszen nyugtâzva, hogy vagy elvitt egy csapat vad hiéna, vagy bezârtak a gonosz királynô várába, vagy ne adj' Isten én is a nyomdokaiba léptem volna, ez pedig tökéletes magyarâzatot tenne râ, hogy mi a francnak nincs új epizód egyik futó kisregénybôl sem. Hó követ hót, én pedig mindegyikben megjegyzem, hogy milyen gáz, hogy egy ostoba (bocsi, LBL!!) csupán ezerszavas fejezetke sem tud kicsúszni tollas kezeim alól. A ti öletekbe!! Azt hiszem van is rá magyarázat, ami elég kiborító, de legalább kicsit megoldó. So, az okok szâma nem egy, és tényleg ESKÜSZÖM, hogy egy nap Mindet meg fogjátok tudni, mert nem szeretném a sorsomat sem magamat végérvényesen szemiflázsköpeny alá rejteni, mert akkor az belülrôl fog felemészteni. Nem sajnâltatom magam ezzel, de tudnotok kell, mielôtt ítélkeztek (már, ha fogtok!:-)) ), hogy nagyon magányos vagyok az iskolâban, és nem egy ember borzalmasan bánt lelkileg. A szerelmem nem viszonozza az érzéseimet, amibe belepusztulok, mert a boldogsâgomat szinte mindig is egy ilyen aranyos fiúval képzeltem el. Majdnem jár valakivel, ami csak még nagyobb fájdalom, pedig sokak szerint ha igazân szeretek valakit, akkor annak is képes vagyok örülni, ha ô boldog. Hât, nem örülök.😅 A lány, aki szintén belecsöppent az örvénykébe amúgy nem bunkó, de látjátok, pont az ilyen szerelmi háromszögek a legrosszabbak. Vagy esetenként a legjobbak. Van az az érzés, amikor ül melletted egy tök aranyos lány, akinek telis tele vannak a füzetei szebbnél szebb anime- és mangarajzokkal. A te crushodról. Akit ő is szeret, de messzemenően nem olyan nagy hévvel, mint te. Az a tök aranyos mosoly az arcán, ami olyan kis tudatlan, gyermeki és bántó, hogy fogalma sincs róla, hogy most éppen meghal valakiben egy világ, és az a nőszemély, történetesen B. Penyling Braveheart pont ott ül mellette.
Rájöttem, hogy nem kell mindig vigyori arcot mutatnom nektek, mert a szomorúság is van a világon, és magamhoz sem ôszinte, ha elfedem a problémáimat és csak lopva utalgatok râjuk. Na, most így a mélységben lebegek! Furcsa, de mégis jó. Kérlek benneteket, hogy fogadjátok el; most így érzem magam. Mindig is csodabogâr voltam és leszek, és annyi mindent nem értek a mai "barátságokban", hogy tyû. A legjobb barátnôm egy mâsik város lakója, a többiek meg alig néznek felém, hiâba keresem ôket. Sok ölelésre lenne szükségem és tanácsokra. Fáj az egész világ, az, hogy mennyire messze vannak az emberek az igazságtól, és kikérem magamnak. EZ MÁR NEM KAMASZKORI VELEJÁRÓ. EZ VALÓSÁG, AMI NAGYON-NAGYON SZOMORÚ, na jó, azért nem teljesen. Nagyon sok oldalról próbál összenyomni a társadalom, mint iskolai, mint más értelemben, azt akarják, hogy egy hülye tégla legyek nulla fantáziával és vágyálmokkal. Sok szörnyem van, és kábé ezt úgy kell elképzelni, hogy úgy élek túl napról napra, hogy mindig viszek magammal egy- vagy két füzetet az iskolába. Amit teleirhatok. Azzal, hogy mennyire vágyom egy testi-lelki társra. A másik felemre. Az igaz szerelmemre. A legjobb barátnőmre. Arra, hogy kiadják a Könyvemet. Hogy "megjelenhessek".
Aztán van még egy fiú. Chain-nek neveztem el, ami utal a valódi nevére, és borzasztóan szeretem. Ő már sokkal nagyobb, mint én (legalábbis testben :'/), történetesen tizenhat éves. Szerintem érzi, hogy szeretem, és a viselkedéséből ítélve, háát... Nem túl közeledő! D": Egyszerűen érzem, hogy ő az igaz szerelmem, csak ő ezt nem akarja látni. Otthon is problémái vannak, úgyhogy szegénykém még csoda, ha tud rám mosolyogni. (Ami mondjuk mesés, az szent. ) Egy gyönyörű zenész, csodálatos, hosszú ujjakkal, és szélben lengedező hajjal. Mint egy angyal. Ki szívemmel elnyargal. És itt vala a rím. Látom magunkat, ahogy együtt repülünk, de ő vak. És szomorú a kislány. Sírjatok velem, gyermekeim! Na! Egy-kettő! Hogy nem vicces?...
Rengeteg a házi, én pedig próbálom összefogni a szívemet valami aranyzsinóros bigyulával, és komolyan mondom: már KOMOLYAN nekikezdtem az új résznek, de sajnos nem mindig jön meg az ihlet, toporgok. Ha nem lenne korlátozva a blogom, akkor még elég SOK mindent elmondanék, de egy biztos. NEM fogom abbahagyni a blogot. Csak keresem magamat. És ez egy olyan dolog, ami veszélyben van. Nagyon. Nem baj. Majd elvisszük egy biztonságos helyre! *lásd a Toll életét négy év múlva. Vagy kis túlzással öt.* Ennyivolt a mese mára, kis kedvenckéim. !Ideiglenesen! zárul Miki Mókatára. Júhú!!
És utólag, aranyoskák... Mostanában fôleg költeni szoktam, a pár soros epigrammáktól könnyes nyílzáporon át a cutemute többoldalas romantikázásokig... Nomeg fanfictiont is írok (TDA, pedig még nem is olvastam, muhhahhahhahhaaa...😍😍❤❤💋💋), és óh persze-persze csodálatos paródiákat. Hamarosan ide is ér az elsô istencsapása, már útban van, kúszik felénk... (Ahogy az én drága Chainem arcára is felkúszik az imádnivaló vonalmosolya...) És közben dúdolja saját magát.
Kerek nyelû, szé....;')
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése