Szőke vitéz IV.

Jaj-jaj elérkezett a könnyes búcsú a Szőke-szép romantika mezején... Thor nem kegyelmez: aki egyszer őbelé szeret, annak úgy kettéhasítja szemének tüzes villámával a szívét,  -lészen az tudós-lányka vagy méltóságos asgardi hölgy-, hogy aligha éli túl a leány, hacsak nem alkalmaz dühében hódolójának hajából kitépett szalmaszálat a mentőtutaj építésekor!
Igen, tudom, találva se lehet keresni nagyobb ostobaságot egy kacagságos paródiánál, pláne ha életünk első blog-szülinapjára szánjuk! Ünnepeljünk hát! (Mindenkinek ép gyomrot...)😘🎉
Zene: Belga - Királyok a házban (Hát, őrült egy banda, az holtbiztos... )
Korhatár nélküli, és Fluff, természetesen!

Mikorra a puszta rejtélyes helység lett,
Melybe száz meg száz galaxis nézett
Thor Jane-je garázsa előtt vala.
Csak Heimdallka tudta, miképp jutott oda.

Megállt, elővette jobbik modorkáját,
S kezdette döngetni kisajtó homlokát.
A harmat, mely ekkor ellepett műszert, autót,
Talán a múzsáknak esdeklő könnye volt.

Jane Foster ébren volt. A bérháznak teteje
Volt tavaszi estéken elmélkedő-helye.
Setét rejtekéből rengő muzsikára fölkelt,
Lesietett Thor vizsgálására.

Thornak az, hogy látta, nem esett kedvére,
Fölszaladt szemöldökkel ily szót csalt nyelvére:
"Jane-em, lelkem mi lelt? miért is aggódhatnál,
Tőled eredményid elvették vala tán?..."

"Hej, Thorocskám, hogy kaphatnám vissza tán, mit 
A lelketlen Coulson elvett tőlem már!"
"Kicsi Jane, látásod úgyis megrémített! 
Hagyd el az Odinért az ilyen beszédet!

Utószor látlak én szivemnek tudósa!

Utószor szól itten hidamnak nagy Vumm-ja!

Utószor pillantlak, utószor áltatlak,

Örökre elszállok, örökre itt hagylak!"

Most a villám-herceg mindent elbeszéle,

Ráborult szőke tincs égszínkék szemére.

Ráborult, Thornak tekintete fölfordult,

Ne lássa Jane Foster, hogy könnye kicsordult.

"Most hát, Szép Thorocskám! Most hát, édes Thormám!

A jóisten áldjon meg, kíméld a Földet tán!

Ha látsz csillagokat, veréstől hergelve,

Halványul szeretőd -jusson majd eszedbe."

"Most hát, Jane-em, lelkem, maradj, ha sorsod hí'!

Mit halandó elvett, a Jóisten visszavív!

Ha látsz ördögszekeret györmektől kergetve,

Izguló hős pasid jusson majd eszedbe."

Elváltak egymástól, mint lánytól a legény,

Mindkettejök szive villámlá, mennydörgé.

Örömkönnyeit Thorocska hullatta nagy számmal,

Ám aztot elfújta szél a palástjával.

S röpűlt; nem nézte egy szemmel sem, hol a Tejut,

Segítője a Mjölnir, akárhova jut.

Fütyörészett huncut kis Cupido mellette,

Parázslott az égbolt... ő észre sem vette.

Ama sivatagi város messzire volt már háta megett,

Nem látta villódzni a kocsmafényeket;

Mikor a szép skyban megállt, s visszanézett,

A Stark-torony bámult rá, mint gyilkos bálna-lénye.

Ha ekkor mellette lett volna valaki,

Hallotta volna őt nagyot kurjantani;

Az asgardi eget kis hajók hasították,

Fényévre röpűltek, ottan sem láthatták.

Szállongott, hasított a fényes, nagy világon,

Csak nehéz palástja suhogott szép háton;

De ő még aztot sem gondolta nehéznek,

Hiszen a szive-lelke könnyed volt őkelmének.