Szőke vitéz III.

'Atya... Úr... Isten!'' (Jane Foster) Hát ilyen hamar eltelt a nyár? Bizony-bizony: már csak alig huszonegy nap, és tanodába hív a nóta. De nem ez a költemény! :D Talán kissé gyatrácskára sikerült, de azért jó szórakozást! ;)

Zene: ACDC -Thunderstruck

Bármilyen hihetetlen, de Fluff, és olvashatják kicsik-nagyok, kortól függetlenül.

A Nap már akkor a földet érintette.

Mikor Thor a pörölyt végre fölemelte,

Nem tudja, miért kísért eme balsors vele:

Atyja-e, vagy öccse, aki őt száműzte?

Akárhogy is történt, csakhogy már így vala,

Ivás és dühöngés, minden haszontalan.

Most hát elinduljon? nekiszánva magát,

Hazafelé repül a Szivárványhídon át.

''Majd lesz neked, herceg... no hiszen lesz neked! ''

Üdvözlő kapuőr mondotta ezeket.

''Loki-úrfi Odint úgyis elárulta, 

Hát még... de legyen meg szíved akaratja.''

Ezeket mondotta, többet nem mondhatott, 

Mert Thor a Mjölnirrel elérte a várat. 

Trónteremben ült a király épp: Odinka,

Szokás szerint gondokkal jó bőven megrakva.

Sose gerjedt ő maga még oly nagy haragra,

Mikor első fiát visszatérni látta.

''Visszatért hát, atyám, én, Asgard új királya!''

Szőke-szép Thorocska e szavakat szólta.

Birodalmak ura, meg ezt a feleletet adta,

S megkapta lándzsáját, és egyet dobolt avval.

''Ne boríts ki, fiam, szavadat nem értem,

Király lettél lettél volna, míg föl nem húztál engem!''

Kisült, hogy igen is vagyon ez merészség,

Thorocska apjának majd' elvette eszét,

Thornak apja bőg, mint aki megbőszült:

''Gungnirral, kardokkal... had szúrjam keresztül!

Jaj, a merész! jaj, a kiátkoznivaló!

Hogy ássa ki mind a két szemét a hollóm!...

Ezért neveltelek?! Ezért dícsértelek?!

Sohase kerüld ki Ragnarökünket. 

Elpusztulj mellőlem, többé ne lássalak!''

Asgard királyából így dőltek a szavak,

Felkapott egy Sleipnir-névre hallgató lóra,

S a lóval sebbesen fia után nyargalt.

Szőke-szép Thorocska elrepült előle,

De koránsem azért, mintha talán félne,

Markos férfi volt ő, száz midgardin kitett,

Noha nem érte még közelbe a véget.

Csak azért repült, mert világosan látta,

Méltán lehetne ő Asgardnak királya,

S ha párbajra kerül a dolog, őt baj érje,

Ki jó ura lehetne e népnek?

Repült, míg a szuszból Odinka kifogyott,

S lova hátáról a hídra le nem rogyott.

Ő elindult Midgardra, s mindevvel mit akart?

Tudta jól, hisz odalenn tudósa megmaradt...

Kate O' Hearn: Pegazus és az Olümposz Lángja (könyvkritika)

Visszatértem! Szóval, akkor ez most egy ilyen mediterrán-kaland lesz. Elsősorban prezentálom a lassan már egymillió éve beígért könyvkritikámat, aztán olvashattok egy bónuszsztorit, és  megkukkanthattok egy természetesen görög témájú, kafa, rajzos balladát! 

Kívülről...

1. A kóstoló (fülszöveg): 5/5

"A mitológia és a valóság 

egy új legendában csap össze!

Rick Riordan, 

a PERCY JACKSON-sorozat írójának ajánlásával!

Amikor Pegazus egy borzalmas viharban 

a tizenhárom éves Emily otthonának tetején landol,

a lány élete örökre megváltozik.

A mondabeli, gyönyörű, szárnyas ló hátán

azonnal őrületes csaták közepébe csöppen,

amiben a római istenek csapnak össze 

a nirádoknak nevezett négykarú kőóriások népével.

Vajon sikerül megmenteni az Olümposz lángját,

mielőtt az örökre kialudna?

Vesd bele magad!''

Abszolút (Abszol út, háhá!) rendben van. Nem magyarázza túl, nem spoileres, pedig tényleg nagyon összetett történetről, cselekményről van szó. Való igaz, divat a fantasy regényeknél a "vajon...?" használata, és természetesen ez egy afféle költői kérdés. Hát persze, hogy sikerül! Tudod, megvan még amit általánosban bemagoltattak, hogy a jó (majdnem) mindig elnyeri méltó jutalmát? "Vesd bele magad!" Oké. Akkor most belevetem...

2. A látszat (borító): 5/4

Hm... Egyszerű, de nagyszerű. A villámok csodásak, azonnal megadják a könyv hangulatát. A háttér sötét, és ez remekül kiemeli Pegi ragyogó alakját. Ami a !NEM LOVUNK! fotóját illeti, egy kissé homályos. A szárnyakon eléggé látszik, hogy nem valódiak. A "Cool selection"-betűtípus tetszik, a többi felirat már nem annyira. A gerinc viszont va-rázs-la-to-san tükrözi a római stílust, gyönyörű a felépítése! ˄ˎᴗ˄

3. A szöges kerítés (korhatár): 5/5

Teljesen egyetértek. Az erőszak leírása igencsak kitett magáért. A vérrel borított  kristály csillárnál borzongtam! :D A "Ha nem vagy már kisgyerek."-felirat kedves, ad egy fajta pozitív érzést, mintha a kiadó tisztelné a tizenéveseket! :) (Amúgy 12+.)

Belülről...

4.  A kicsi, a nagy, az Artúr és az indián (karakterek): 5/4,5

Ahogy adott:

Pegazus -Neptunusz és Medúsza gyermeke, hófehér, aranypatájú, szárnyas táltos, akinek az a küldetése, hogy elvigye a Láng Szívét az Olümposzra. Nem tud beszélni, csak nyeríteni, ám minden olümposzi érti a beszédét. Diana és Apolló unokatestvére. Hűséges, odaadó barát, de ha dühbe jön, félelmetes erejű.

Emily Jacobs -New york-i, tizenhárom éves lány, Steve Jacobs rendőr gyermeke. Három hónapja gyászolja elhunyt édesanyját. Ő Pegazus legjobb barátja, és megmentője, ápolója. Em kissé önfejű (akárcsak én...), de nagyon elszánt és talpraesett. Joel későbbi jó barátja.

Joel De Silva -Rómában élt, sötét múltú fiú, hiszen mindkét szülőjét, és még a testvérét is elveszítette egy autóbalesetben. Gyermekotthonban lakik, és hírhedt verekedő. Rajong a római mitológiáért, azon belül Pegazusért, így, mikor Emily a segítségét kéri a csődör megmentésében, esélyt kap egy jobb élethez. A főhősnő későbbi egyik legjobb barátja.

Paelen -Mestertolvaj, ki ellopta Pegazus aranykantárját, méghozzá azért, hogy végre őrá is felnézzen a többi olümposzi. Nem sejti, hogy ezzel rövidesen óriási galibát okoz. Nem rossz szándékú,és ez a tulajdonsága végig jelen van a történetben, de persze ő is jelentős jellemfejlődésen megy keresztül a történések közben. Különleges képessége, hogy képes olyan hosszúra, és vékonyra megnyújtani a csontjait, hogy akárhová befér.

Diana -Jupiter leánya (anyja Létó, legalábbis a görög mitológiában), Apolló hű testvére. A nirádokkal folytatott óriási csata egyik túlélője. Roppant erős, tekintélyes istennő, aki mindemellett gyengéd és szeretetteljes is tud lenni. Emily későbbi jó barátja, segítője.

J ügynök -A KKE (Központi Kutatóegység) "szuperfegyvere". Profi vallató, és kínzó, megszállottan kutat az idegen, földönkívüli civilizáció után. Emily, és barátai fő ellensége, de a végén szerencsére megkapja a magáét!

Ahogy én gondolom:

Pegazus -Szóval. Először is szeretném leszögezni, ki volt a kedvencem, és miért. A ló, aki nem ló. Nem tudom, miért, de a többiek nem fogtak meg annyira. Vagyis, de, tudom. Kissé naivak voltak. Nem láttak a dolgok mögé. Pegazus viszont igen, és amellett, hogy ő a könyv egyik legjelentősebb szereplője, volt néhány jelenete, amin kéretlenül, de előjött a Mániám. Második kedvenc mondatom a regényben:

"-Peg! -kiáltott fel örömében, és megölelte a csődör vastag nyakát."

Vastag nyak. VASTAG NYAK. *_* Nos, bizony ennél az "ölelni való mondatnál" én is ott éreztem két karom közt azt a VASTAG, gyűrődő bőrű nyakat. Több jópofa, kedves jelenetük volt együtt a lánnyal. Simán el tudnám képzelni human-verzióban, amint beszólogat Joelnek, kikérve magának, hogy kicsoda (vagy micsoda) :D.

Emily Jacobs-Jó karakter, vicces helyzetekkel, és megoldásokkal. Makacs egy nőszemély, meg kell hagyni, de talán pont ez az ami folyton megmenti. Annak ellenére, hogy eleinte kényszerből volt Joellel, remek párost alkotnak, kapcsolatuknak, csakúgy, mint az LBL-nek van egy fajta keserédes feelingje, de khm... Nem árulok el többet. Néha voltak elég ''értelmetlen'' mondatai, gondolatai Emnek, olyasmiken is eltöprengett, amik nekem, ha megpukkadtam volna, se jutnak eszembe. Éppen ezért egy kissé felszínesnek tűnt néhány esetben. Ez most de hülyén hangozhatott... Nem hiszem, hogy leesett nektek, hogy értem. Na mindegy.

Joel De Silva-A Szilva. Bevallom, halványlila dunsztom sincs, hogy kell ejteni a keresztnevét. Anyukám a ''Joel'' -re tippelt (úgy, ahogy le van írva), apukám a ''Zsoel''-re, de én szokás szerint szentül állítottam, az igazamat: a ''Dzsoel''-t. Úgyhogy maradt így. Nála is voltak olyan ''semmitmondó'' mondatok, mint Emilynél, szerintem ez egy olyan ''legyen már valami!'' dolog az írónő részéről. Na de, nem csak kritizálni vagyok itt! Joel amúgy igazán aranyos, és jó humorú fiú, abszolút megértem a tragédiája miatt. Mikor a csapat épp szabadulóban volt a KKE bázisáról, mindenki ellágyult, mikor a tagok újra átölelhették egymást, ott ömlengtek, hogy jajdehiányoltalakazthittemmeghalszblablabla, csak a Nagy Benga Olasz volt magánál, hogy nem akar ünneprontó lenni, de a nirádok mindjárt jönnek. Kár, hogy nem létezik ''profi beszólásért járó díj''. (Mondjuk ő is örvendett azért Emnek...)

Paelen-Hát... Egy vérprofi tolvajtól azért kicsit többet vártam volna el. Emily hazugságai, amiket J ügynöknek adott elő, szerintem nem voltak túl hihetőek. Ez szinte az egyetlen baki. Tetszett az értékrendje. (A kantár a valódi érték, nem a vacak ékkövek!) A sarut egyszerűen imádtam, nagyon cuki volt, ahogy verdeső szárnyakkal föl-le cikázott, és az volt az egyik kedvenc jelenetem, amikor lerántotta Paelent a függőleges szellőzőalagútba. :D (Neee!) Aranyos volt, ahogy megbánta a bűneit, és mindent megtett, hogy jóvátegye őket. ''Látja, mégis annak nevez!'' ''Úgy látom, ideje elvezetni az urat. Szemmel láthatóan nem érzi jól magát.'' Erőst' röhögtem ezeknél a részeknél.

Diana-Mivel Artemisz a kedvenc görög istennőm, örültem, hogy a nagy vadász megjelent a történetben. Szerettem, hogy olyan gondoskodó volt Emilyvel, bár kicsit zavart, hogy annyiszor hívta ''gyermeknek''. (Hoppá! Most beleestem a saját csapdámba... Akkor az vajon, hogy nem zavaró, hogy szegény Belle-t lépten-nyomon legyermekezik, lekislányozzák??!! Hát, jól van, na, de... Tudjátok... Kell a feeling...)

J ügynök-Háháháá! Volt egy olyan jelenete, amit a mai napig kiparodizálok: ''Szólítson J ügynöknek!'' (Öltöny összevonás elől (Loki módra!), mély, basszusos hangzengés.) Elismerésem a pasasnak, meg volt benne a phszichopataság, illett hozzá, ahogy szélesen vigyorogva kínozta Emilyt. Bírtam a Paelennel vívott szócsatáját.

5. A krónika (történet): 5/5

Nem igazán voltak elvarratlan szálak, teljesen logikus volt minden. Sokan a Percy Jacksonhoz szokták hasonlítani, és mondjuk jogosan, hiszen a szerzők mindkét könyvnél az ókori mitológiákat ötvözik a 21. századdal. Számomra a Pegazus élvezhetőbb volt, mivel könnyedebb a nyelvezete. De ez csak az én véleményem! :)

6. Az arany fény (mondanivaló): 5/5

Én általában a hús-vér lényeget a mondatok túlértelmezése miatt szűröm le. J ügynök, Steve Jacobs- ezek mind embertípusok. A munkájához már-már betegesen ragaszkodó ember, vagy egy baleseti trauma miatt eldurvult fiú mind ugyanúgy köztünk él. Csak éppen nem egy sci-fi regény szereplőjeként...

Zene, amit a kötet olvasásához ajánlok:

Csodás, elkalandoztató, Pegazus repülésére emlékeztető! :)

Vége is az első könyvkritikámnak. És, hogy ennek megfelelően hol voltam nyaralni? Görögországban, bár eredetileg Rómába készültünk. Se baj, ez azért így is nagy kaland volt, főleg a könyv miatt! ˄˄ A második részt már olvasom, és őszintén szólva imádom, még sokkalta jobban, mint az elsőt. Na de, térjünk át a már megígért bónusztörténetre!

Egy jó agy-és ivóvíz felforralóan meleg napon, mikor jóanyám és én épp a Balkán-félsziget békéjét élvezve róttuk a hegyoldal egyik kegyetlenül porzó, köves kocsiútját, mikor én csaak úúgy, megfontoltan megszólaltam:

''-Anya... Lokinak miért van sétapálcája a Bosszúállókban?

-Hát, nem tudom, kislányom. Mert te így találtad ki.

-De azt nem én találtam ki, hanem a rendező, meg a többi! Én arra vagyok kíváncsi, hogy szerinted miért illik hozzá. A sétapálca manapság nem különc dolog? Lokinak nincs baja a járással.

-Régen az uraknak volt sétapálcájuk.

-És akkor neki most miért volt?? (Gratula, PENy, gratula! Jó, hogy logikusan gondolkozol...)

-Mert ő is olyan lenéző a többiekkel, és felsőbbrendűen viselkedik.

-(Elégedett vihogás.) Ja! Tudod: ''Hülye kis midgardiak!...''

Csak hogy tisztázzunk valamit: Szándékosan kérdeztem rá. Tudtam, de hallani akartam. A kőkemény igazságot... 

Ennyit az épelméjűségemről. Hamarost érkezik a Szőke vitéz vadi új része, az imádnivaló obszervatórium pörgésével, no meg Odin konokságával. 

És legvégül engedjétek meg, hogy biztosítsam a jókedvet kedvenc videóspárosom, Pascu és Rodri nemrégiben kijött dalával, ami hűen illusztrálja a rosszcsont isten személyét! Adios! (♪ZEUS!♪)

"Oh, it's so lovely!"

Itt az újabb história! A történet néhány szóban: Vattacukor vénájú hősnőnk saját szobát kap, Lokidoki benéz hozzá beszélgetni, abszolút rideg közeledéssel, Frigga pedig mindvégig csendben szemlélődik a háttérből, egyáltalán nem sokat sejtve. De kénytelen-kelletlen muszáj lesz bővebben kifejtenem ennél, vagy ne legyen a nevem Tollacska!

A könyvcímek valósak, kitalálásuk jogai a szerzőket illetik.

(Hamarosan lesz egy (másfél?) hetes kimaradás, mert hát nekem is nyaralnom kell! ˄˄  De aztán visszatérek, mégpedig, reményeim szerint a Pegazus-könyvkritikával! :3 ℒ❤ℬ forever!)

Zene: Birdy-Skinny love

Korhatár 14+, mégpedig a rejtett utalások miatt. Műfaja az én imádott Hurt/comfortom.

Bár a lány úgy érezte, épp csak pár percre dőlt le, valójában az egész éjszakát végigaludta, miután a  sírástól fáradtan elnyomta az álom. Reggel, mikor némi erőlködés után kinyitotta a szemét, Loki már felöltözve várt rá, és egy vastag, bőrkötéses könyvvel a kezében olvasott a kis asztalnál.

-Nocsak, nocsak, a kisbaba végre méltóztat felkelni! -gúnyolódott, ám Belle már megszokta, éppen ezért nem válaszolt. A férfi a polcra csúsztatta olvasmányát, és a lányhoz sétált.

-És semmi köszönet, hogy befogadtalak a szobámba, mellesleg az ágyamba, amíg anyám nem talál neked hálófülkét?

Belle ellenkezve állt fel.

-Dehogynem! Épp most szerettem volna megköszönni, hogy olyan kedves voltál. Tényleg! -és megpróbálta megölelni Lokit, aki viszont odébb lökte. Látva, hogy a férfi ma valószínűleg ilyen lesz, témát váltott:

-Miért vártál rám?

-Akkora ez az erődítmény, hogy már a második folyosó után biztos, hogy eltévednél. Én viszont itt éltem le az életem, így rám hárul a feladat, hogy kísérjelek. Ott a ruhád -bökött az ágyra, ahol addigra egy fehér, fátyolos anyagú ruha tűnt fel, puha bőrsaruval. Belle, bár azt hitte, átlátszó lesz az öltözéke, végül mégis tévedett. Göndör haját kiengedve hagyta, már csak azért is, mert fogalma sem volt, mit tehetne bele. És mivel a kora reggel eléggé hűvös időt hozott, némi szürkés felhővel, amúgy is jól esett, hogy valami beteríti a hátát.

Hamarosan ismét egy oszlopsor mögött sétáltak el, ami Asgard varázslatos panorámáját, valamint egy teraszt takart. A lány rajongva könyörgött, hogy megnézhesse, de Loki ezt meg sem hallva továbbkísérte.

Végül megérkeztek az ebédlőhöz. A helyiség ajtaja természetesen színarany volt, néhány indamotívummal díszítve. A férfi egy könnyed kézmozdulattal kitárta, és ekkor Belle felsikított boldogságában: A terem közepén felállított, hosszú asztalon, maga, a valóságos ételmennyország díszelgett. Sajtok, érlelt húsok, zöldségek és gyümölcsök tengere várt arra, hogy mindenkit jóllakassanak.

A lány szemérem nélkül odarohant, felkapott egy puha cipót, és örömittasan beleharapott. Este nem evett túl sokat, hiába volt előtte a teli tál, ugyanis bűntudata volt Loki miatt. Így most kétszeresen is jóllakhatott.

-Khm...

A teremben egy ismerős, ám mindenekelőtt szigorú torokköszörülés hallatszott. Belle megpördült. Az asztalfőn  Odin ült, bár ez nem volt meglepő. A király felvont szemöldökkel vizslatta, mire ő vette a lapot, hogy valójában mennyire illetlen volt. Elvörösödve tette le a kenyeret.

-Nézd el neki, atyám... -kért bocsánatot helyette Loki, és már terelgette is a lányt az asztal túloldalára, hogy ott foglaljon helyet. A hangja Odin felé előzékenységet takart, viszont Belle nem tudta eldönteni, hogy kedvességből, vagy csupán lekicsinylésből utalt-e rá.

-Jó reggelt, Belle! Hogy aludtál? -hallotta most Frigga hangját, miután már leült. A királyné a mellette lévő padról mosolygott rá. "A nap első barátságos mondata!" gondolta derűsen, és rögtön válaszolt is:

-Köszönöm, nagyon jól.

-Ó, pompás!

Hirtelen, kolosszális erővel vágódott ki az egyik ajtó, és rögvest utána vörösbársony lobogása, no meg egy kedélyes kurjantás hallatszott.

-'Reggelt! Atyám, ne haragudj, de ez a fránya sör olyan jó, és hát... Megint kifogott rajtam. Majd el kellene repülnöm valamiért fejfájás ellen... -motyogta mellékesen, miközben helyet foglalt Belle-lel szemben, és rákacsintott. A lány kuncogva rejtette száját a kezei mögé. Loki sokatmondóan köhintett egyet.

-Na, és ki ez az új... jövevény? -kérdezte immár teli- és fülig érő szájjal a férfi.

-Belle... -emelte föl a fejét Odin. -Ő itt a fiam, Thor. Amint látod, másnapos, de ez csöppet se zavarjon meg téged. Ha eljön az ideje, ő lesz Asgard királya, habár nem vagyok biztos benne, hogy ez túl helyénvaló lenne... -tette hozzá, ahogy szúrós pillantással lakmározó elsőszülöttjére nézve.

-Dehogyisnem, atyám! -kerekedett el Thor szeme. -Majd, mikor már a negyedik óriáshad hódol be előttem, talán te is elhiszed!

Frigga és Belle felnevettek. Tudták, akárhogy is lesz, az ifjú lelkű, kalandvágyó herceget senki sem fogja tudni megváltoztatni.

                                                                              ...

-Erre, erre, kedvesem!... Mindjárt ott vagyunk -szólt biztatóan a királyné, ahogy újabb, és újabb kanyarokon vágott keresztül. Belle-nek igen csak sietnie kellett, hogy le ne maradjon. Frigga, ha lelkes volt, kora ellenére is gyorsnak mutatkozott.

Ami azt illeti, a lány is nagyon kíváncsi lett a hír hallatára, mikor megtudta, hogy saját szobája lesz. Nem azért, mert annyira utált Lokival egy helyiségben lenni, csupán mert azelőtt soha nem adatott meg neki ez a lehetőség. Gondolatban már szövögetni kezdte álmai hálóját: "Puha ágynemű, magas könyvespolcok..."

-Megérkeztünk! -jelentette be Frigga, amint lefékezett egy átlagosnak tűnő, a többinél némileg kisebb ajtó előtt. Előre engedte Belle-t, átadva a lehetőséget, hogy ő léphessen be elsőként a szobájába. Az ajtó hangtalanul, és puhán kinyílt.

A befelé megtett első lépés után, azonnal érezte, hogy idetartozik. A hálószobát rózsaillat lengte körül, még jobban megadva ezzel azt a mámoros érzést, amit a lány mindig is magáénak érzett. Halkan felnevetett: a szobában szinte minden fehér, rózsaszín és barna volt. A szőnyeg egy hatalmas, krémszínű farkasbunda lehetett korábban, ezért lehúzta saruját, hogy hús-vér valóban élvezhesse a puhaságát, érzékeny talpával. "Egész nap rajta fogok lustálkodni!..." gondolta boldogan. Viszont hamar rá kellett ébrednie, hogy egyrészt korán sem ezt szánták fekvőhelynek számára, másrészt a kárpitnál jóval lágyabb, és édesebb dolgok is vannak a helyiségben. Eleinte rá sem mert ülni az ágyra, de aztán elfogadta, hogy a hatalmas, könnyedén besüppedő, fehér tollpárnákat, a babarózsaszín, (mellesleg Midgardból származó) flanelhuzatos paplant, és a az ölelnivaló, selymes plédeket csak neki készítették elő.

-Olyan, mint egy felhő! -kacagott fel, mikor rávetette magát a fekhelyre, amin fel-le ugrált. Végül elterülve megnyugodott, ugyanis Frigga finoman rászólt:

-Drágám, nem hiszem, hogy Odin örülne neki, ha a lármád miatt szégyenülne meg a haditanácsán...

Belle kissé magát elszégyellve, de még mindig mosolyogva kelt fel aranybarna fürtjei tengeréből. Odarohant az istennőhöz, és akárcsak a hálás kislány az anyukáját, átölelte, és szívből ezt mondta:

-Köszönöm!

-Hidd el, igazán semmiség... Ne csak nekem, hanem a szolgálóknak is köszönd! Rengeteg macera volt azokkal a midgardi könyvekkel... Leköteleznél vele, ha olvasnád -mutatott Frigga az ággyal szemben álló könyvespolcra. Az annak polcain sorakozó könyvek nagy részének gerincén, egy világító-vörös pötty díszlett. Mind újnak tűnt.

-Köszönöm... Ismételten is! -nevette a lány, mikor rájött, hogy most mond köszönetet másodjára.

-Mindent nagyon szívesen, Belle! Nos, akkor hajrá, már itt sem vagyok. Érezd jól magad! -búcsúzott a királyné, és már újból nyitotta az ajtót, hogy kimenjen, ám ekkor a lány utánaszólt.

-Frigga... Hol van Loki szobája?

Fogalma sem volt, miért kérdezte ezt, talán, mert adott volna neki némi megnyugvást, ha tudja, hol találja a férfit.

-Itt a lépcső baloldalt, néhány méternyire a bejárattól. Ha azon felmész egy emeletet, jobbra mész egy ajtót, és ott van. Ne felejts el kopogni! A fiam elég rideg. Nem mindig tudja, hogyan mondja el, ami a lelkét nyomja... -tette hozzá cinkos mosollyal, majd még egyszer köszönt, és távozott.

Belle a polcokhoz ment. Kíváncsian végighúzva ujját a könyvek oldalán nézte a címeket.

-Tizenhárom okom volt... What light... Rókatündér... Élni akarok... Twiligth... Éjféli bál? Hm... Ez jól hangzik!

És újdonsült olvasmányát megfogva leült a könyvszekrény melletti, nagy, barna babzsákra. Elsőként a fülszöveget olvasta el.

-Vörös pöttyös könyvek. Élményt keresőknek- pont neked. Felcsillan a remény...

Ahogy megfogta a történet, és belemerült az oldalakba, észre sem vette, milyen gyorsan eltelt az idő, és azon kapta magát, hogy épp feleszmélt, mikor a cseléd kopogtatott az ebéddel. Finoman letette a kötetet kényelmes ülőhelyére, majd a bejárathoz sietve fogadta a szolgálót. Hálásan köszönte meg a gusztusos étket, ám a most érkezettnek még volt mondanivalója.

-Loki herceg megkért, hogy tájékoztassam: hamarost átjön önhöz.

-Ó... Köszönöm, hogy szólt nekem... -hebegte Belle, és becsukta az ajtót. Óvatosan a hálószekrényére egyensúlyozta a tálcát, majd beleharapva a zöldségfasírtba, elgondolkodott. Ez furcsa volt. Nem ilyennek ismerte a férfit: eddig szinte mindig távolságtartó volt, csak ritkán engedte el ezt a hidegségét, de olyankor nagyon odaadó volt. Ezek a percek pedig nagyon hamar elmúltak. Azért sem értette, miért kívánja Loki önként vállalkozva meglátogatni, ráadásul a saját lakosztályán.

Miután végzett az evéssel, már nem volt kedve olvasni, ezért úgy döntött, ledől egy kicsit sziesztázni.

                                                                              ...

Tompa, de mégis erőteljes dörömbölés riasztotta fel álmából. Kissé ijedten ugrott ki az ágyból, ám mikor feltárta az ajtót, majdnem felsikoltott. Nem tudta, miért ijesztette meg ennyire a férfi látványa, amit az is furcsállt.

-Kopogtam. Hallhatóan. Azt hittem föl vagy készülve...

-Bocsáss meg... -pirult el Belle. -Tudtam, hogy jössz, ezért aludtam egy kicsit, hogy kipihent legyek.

Loki felsóhajtott. Kissé ingerülten felvonta szemöldökét, és oldalazva próbált bemenni az ajtón.

-Na, hajlandó vagy beengedni, vagy ácsorogjak itt még ezer évig?

Belle behúzta kettejük után az ajtót, és hellyel kínálta a férfit. A másik azonban, a puff helyett, mégis az ágyra ült, méghozzá közvetlenül mellé. Bár Loki teljesen érzelemmentesen nézte, a lány arcát így is elöntötte a forróság. A csípőjük oldala pont összeért.

-Nos, igen, miről akartál beszélni?... -kérdezte, csakhogy minél hamarabb túl legyen rajta. A férfi fanyarul elmosolyodva tért ki a válasz elől, és témát kezdeményezve kezébe vette az "Éjféli bált".

-Ezt olvasod?

-Igen, ezt. Nagyon jó könyv -mosolygott Belle.

-Nekem elég kislányosnak tűnik. Mondjuk, a korhatár is egyezik... Pont neked való könyv.

-Loki, már rég elmúltam tizennégy! -fakadt ki a lány.- És különben is, honnan tudod, hogy kislányos? Olvastad?

Loki keserűen felnevetett. A hangja csak úgy parázslott a gúnytól.

-Te tényleg azt hiszed, hogy nem olvastam el minden könyvedet, mielőtt még megkaptad volna? Én választottam ki őket...

Belle-nek torkára forrt a szó. Nagyon zavarta, hogy folyton ilyen helyzetekbe került: Ő azt hiszi, hogy tökéletesen tájékoztatott valamiről, aztán viszont kiderül, hogy valaki más sokkal jobban tudja. Ilyenkor gyengének, és kigúnyoltnak érezte magát. És éppen ezért nem hagyta magát.

-Egy este alatt olvastad ki az összes könyvemet?... Vagy jövőbe láttál, és tudtad, hogy ide jövök?

A férfi egyáltalán nem rémült meg a kérdéstől. Diadalittas pillantását a mennyezetre szegezte.

-Ah... Pompás, ám sajnálatra méltó egy hely Midgard. Dugig van szánalmas, mocskos kis halandókkal. De... ha az erkölcsük még meg is romlott, legalább az irodalmuk nem. Mindet olvastam. És el kell, hogy szomorítsalak: nem tegnap este. Azok a kötetek már vagy ötven éve ott porosodnak. Korábban itt volt az olvasószobám. Bár akkor még nem volt ilyen undorítóan berendezve -nézett körbe sajnálkozóan.

Belle egyre dühösebb lett. Ezért jött el Loki? Hogy bosszantsa? Elhatározta, hogy nem fog veszekedni. Ha a férfi gúnyolni akarja, ám legyen. De ő nem fogja hagyni, hogy felhúzza.

Így aztán ismét elővette a jókislány-modorát.

-Pedig nagyon jól áll neked a rózsaszín! -kuncogott, ártatlanul simogatva a ráncos kezet. A módszer működött, ugyanis Loki nagy kék szemeivel gyanakvóan figyelte immár. Folytatta:

-A szád is olyan színű. Gyönyörű mályvarózsaszín!

Legbelül elégedetten érezte, ahogy a férfi lassan megadja magát.

-Mindenkinek rózsaszín szája van, Belle -felelte ridegen, mivel természetesen egyből átlátott a mézes-mázas álcán.

-Tudom... De neked különösen olyan... mint... a rohadt mályvának! -itt felnevetett. Hemperegve kacagott a saját iróniáján, nem is figyelve Loki reakcióját. Görcsösen rázkódott, nem érzékelve környezetét. Csak akkor hagyta abba, mikor feltűnt neki, hogy a férfi felállt mellőle az ágyról, és halálos nyugalommal az ajtóhoz sétált. Résnyire nyitotta azt, majd visszafordult. Pillantása jéghideg tőrként vájt Belle lelkébe.

-Remélem, boldog vagy -szólt, még mindig mélységes megnyugvással. Nem sírt, de tekintete enélkül is eléggé kifejező volt a lány számára. -Jót nevettél, igaz? Helyes. Köszönöm ezt a tartalmas délutánt. Szerintem elég tanulságos volt mindkettőnk számára.

Azzal kilépett, s becsapta maga után az ajtót.

Szőke vitéz II.

MUHHAHAHHAHAA! Tudtam, hogy úgyis megcsinálom. És nagy rá az esély, hogy a többi részt sem fogom kímélni! Így lassanként kibontakozik a történet: most még csak kerülgetik, majd elveszítik egymást a tudós és az alanya, ám hamarosan már nem lesz hiány viharban, óriásokban, ellentmondó atyákban, de mindenekelőtt a humorban. Örök hálám, Petőfi, hiszen tudatlanul segítesz nekem megírni az első ilyesféle, hosszabb paródiámat!
Zene: Csárdáskirálynő-Hajmási Péter, Hajmási Pál (csak mert beleszerettem, olyan röhejes)
Nincs! Korhatár! És! Fluff!

Eddáknak szövege így halad sietve:
A homok szemein aranylott az este.
Dúlt-fúlt Foster-lánynak Erik kollégája:
Hol marad, hol lehet oly soká barátja?!

A tanár és doktor ekképp gondolkodott,
Követték ezek szók a gondolatot:
(S nem mondhatni, hogy jó kedvvel ejtette ki.)
"Megnézem, mit csinál? Ha kutat, jaj neki!"

Jaj neked, Jane Foster, szegény ember kislyány!
Hátad mögött van már régről volt nagy komád,
Ősz feje megring így, ingnyaka megrándul,
S ily módon riaszt föl tanulás álmábul:

"Gyermeteg teremtés! apádnak leánya!
Ilyet mersz te tenni magadnak kárára?
Pazarlod időmet, ezzel az istennel...
Nézze meg a Surtur... hogy tüstént vigye el...

"Hanem most már elég, hallja-e, barátom?
Fogja be a száját, vagy sert öntök rája.
Úgy merje kend Jane-t ebben megzavarni,
Hogy menten elvétessen doktori címei."

Csalódott nőjének védelmezésére
Ekképp fakadt ki Asgard bátor hercege,
Azután merész szemekkel fenyegetve
Az elmondottakhoz e szavakat tette:

"Ha nem akarja, hogy hívjam Fury-bátyát,
Meg ne állítsa kend ezt az okos lánykát.
Úgyis kutat mindre, gondolkoz' eleget,
Mégsem kap Nobel-díjnál többet."

"Most eredj, Thorocskám. Megvan még fegyvered,
Hogy megvédj egyszer, ha rosszul bánnak velem.
S atyád ne akadjon fönn azon, mit más csinált,
Hisz ő sem van jobb Bórnak kisfiánál."

Jane Foster tudóslány fölkapta motyóját,
És sebes léptekkel a kocsihoz indulván,
Nyomában Erik. De Thor épp akkor vette észre,
Hogy vihar készül már ott, fenn, az égben.

Szőke vitéz I.

... avagy a János vitéz paródia. Hogy behozzam a gigászi lemaradást, és persze megnevettesselek titeket, úgy döntöttem felteszem ezt a Körtemuzsikával karöltve átírt elbeszélő költeményt. Nyomás olvasni, aztán írjátok meg kommentben, hogyha tetszett, vagy ha szeretnétek folytatást! :) (A helyesírási hibákért bocs, csak próbálok hű maradni az eredeti, régies nyelvezethez.)

Zene: a "Magyar népmesék"-sorozat főcímdala, ami szerintem valamennyi epizódhoz illik. 

Korhatár nincs, műfaja Fluff, ahogy előre megmondtam...!

Tüzesen süt le az áprilisi Nap sugára

Az ég tetejéről Amerikára.

Fölösleges dolog sütnie oly nagyon,

az asztrofizikusnak úgyis nagy melege vagyon.

Kíváncsiság tüze ég fiatal szivében,

Úgy pihenteti ujját a fényképezőgépen.

Ő maga, míg városszélen, sivatagban körülnéz

Addig két barátja a kocsiban pihenész.

Tenger ördögkerék pörög fürgén körülötte,

De ám ő ezekre szemét nem vetette:

Egy kőhajtásnyira fut tőle a környom, 

Kíváncsi szemei odatapadtanak.

De nem ám a homoknak furcsa mintájára,

Hanem a homokban egy izompacsirtára.

Izompacsirtának erős termetére,

Szép szőke hajára, dagadó mellére.

Izompacsirta pólója könyökig föl van hajtva,

Mivel hogy pörölyt emelni hajdan volt hatalma.

Kilátszik a pólóból két szép bicepszkéje

A Foster-leányka gyönyörűségére.

Mert a homok síkján álldogáló leány

Jane Foster, ki is lehetne más?

Ki pedig a körben a pörölyt próbálja

Thor Odinson az, Jane szivének villáma.

"Szivemnek villáma, lelkem Thorocskája"

A Foster-leányka így szólott hozzája.

"Pillants ide, hisz ebben a világban

Csak te vagy énnekem minden furcsaságom.

Vesd rám szivárványát égkék szemeidnek,

Gyere ki a körből, hadd kérdezzelek meg!

Gyere a kocsiba, csak egy pillanatra!

Rárakom műszerem a kockahasadra."

"Tudod, Jane, szivem, örömest kimennék,

Ha a méltóra válással oly igen nem sietnék.

Sietek, mert másképp velem rosszul bántak:

Száműzött fia vagyok én atyámnak."

Ezeket mondotta szőke-szép Thorocska,

S a pörölyt egyre nagy serényen húzta.

De az asztrofizikuslány fölkel a homokról,

Közelebb megy hozzá, s csalogatva így szól:

"Gyere ki, villámom, gyere ki, mennydörgés!

A kutatást, kérdezést mindjárt elvégzem én!

Aztán atyád sincs itt a közelben.

Ne hagyd, hogy tudósod halálra epedjen!"

Kicsalta a herceget kérő beszédével,

Átfogta izmait minden műszerével.

Megkérdezte őtet sem egyszer, sem százszor:

"Ki lakik ott fönnt?" azt tudja, csak hányszor.

Az esély

Csak mert visszautasított, attól még szereted. De még mennyire. Amint alkalmad adódik, kisegíted a bajból, hogy az adósoddá váljon. Kötelezed a szerelemre.

(Jó hosszú rész, vagy legalábbis hosszabb az előzőekhez képest. :)

Zene: Evanescence-Bring me to life

14+, Angst.

Belle felhúzta a térdét, majd kinyitotta a regényét a jelzésnél. Azonban pár perc múlva ismét lerakta. Nem ment. Képtelen volt a történetre koncentrálni. Már két nap is eltelt a Lokival való veszekedése óta, ám ő nem tudta elfelejteni azt. Nem csak nem tudott aludni, hanem még nap közben is szinte állandóan kísértette a síró férfi képe.

Úgy döntött, inkább lefekszik. A könyvet letette az éjjeliszekrényre, ő maga pedig magzatpózban lehunyta szemét. Lassan eleredtek a könnyei. A szobában senki sem volt rajta kívül, a vastag takaró pedig nagyon puha, és meleg volt. Viszont a lelke mélyén borzongatóan hideg volt. Így szunnyadt bele a sötét, veszélyes álomba.

                                                                                ...

-IGYEKEZZ, BABETT! SIESS! ISTENEM...

A gyermekotthon ajtócsapkodástól, zokogástól és üvöltözéstől volt hangos. A főnökasszony magán kívül volt. A haját tépve terelgette a félelemtől kábult csemetéket végig a folyosón, melynek végét már kezdte ellepni a füst. Mindent legyőzött a kétségbeesés, és a...

-Tűz! Tűz van! -sikoltotta a lány, aki épp most lépett ki bal oldalról nyíló hálójának ajtaján. Mintha nem lett volna mindenkinek világos.

-Jacob! Mindent kiürítettünk? -kérdezte a nő ziláltan egyik idősebb "gyermekétől", aki szintén segített neki a kimenekítésben. A fiú hóna alatt két kislányt hozott.

-Igen, asszonyom.

- Jól van... NYOMÁS, KIFELÉ! Mindenki...

Az épületet lábdobogás töltötte be, ahogy mind végigrohantak rajta. A főnökasszony megkönnyebbülten számolta össze a gyermekeket, biztos távolságban a lángoktól. Ám hirtelen csodálkozva pördült meg: Loki állt a háta mögött. Utána egy kisebb csapat einherjar ácsorgott.

-Felség... -suttogta döbbenten.

-Maga csak ne tátsa az ólajtó száját! -sziszegte a férfi. -Inkább segítsen. Mindenki itt van?

A nő elpirulva bólintott. Ám akkor az egyik kislány riadtan megszólalt. A hangja remegett.

-Nem... Belle bent van...

Loki nem szólt. Futásnak eredt, egyenest a tűztől bomladozó ház felé. Végigrohant a füsttől homályos folyosón, meg sem hallva a mögötte álló kisgyermekek kétségbeesett sírását.

Minden szobába benézett, de sehol sem találta a lányt. Végül, az utolsó hálószobához érve, beütötte az ajtót, és odaszáguldott a szoba hátsó felében álló emeletes ágyhoz. Morogva emelte fel ölébe a még mindig mélyen alvó Belle-t. Nem volt ideje rá, hogy lehúzza róla szorosan ölelt pokrócát, ezért azt is magával vitte.

A lángok lassan elöntötték a szobát, halálos, örök börtönbe zárva kettejüket. Belle halkan nyöszörgött Loki karjaiban. Szemeiben halálfélelem, és a tűz ördögi fénye tükröződött.

                                                                              ...

-Emlékezni fogunk rátok. A Valhallában elfoglaljátok helyeteket, méltó hősökként... Nem gyászolunk, hanem vigadni fogunk... -kántálta a vezetőnő, a remegő árvákat magához ölelve. A levegőt betöltötte a hamu, és a fájdalom szaga. Ám akkor, -ugyanaz a kislány, ki Lokit értesítette Belle hollétéről-, cseppnyi reménnyel a hangjában, megszólalt:

-Jönnek!

Azonnal odapillantottak. A lángok közül, mint valami sötét fantom, Loki lépett elő, kezei között egy apró testtel. A lányok, a főnökasszonnyal együtt felsírtak. Nem csak az örömtől: a kormos férfi látványa igencsak megrémisztette őket. Loki a szemét forgatta. "Nyápic kis bőgőmasinák." gondolta.

Zaklatottan odalépdelt a tömeghez. Gyengéden letette Belle-t a földre, rajtahagyva a takaróját, és lesajnálóan így szólt az árvaház vezetőjéhez:

-Tényleg? Tényleg mindenkit kihoztak?

-Uram, én... én őszintén sajná...-elakadt a szava. Loki pillantásra sem méltatta.

Belle résnyire nyitotta a szemét. A hangok, eltompultak a fülében, ahogy az ismerős arcok riadtan érdeklődve szólongatták.

-Belle! -sikította egy nagyon kicsiny lány, és odabújt a hamutól sötét, arany fürtök közé.

-Nyugodj meg, Babett... Semmi baj. Itt vagyok -motyogta. Bár nem egészen volt így. Az emlékei legmélyén, még mindig ott feküdt a kormos szobában. Nem tudta kiverni a fejéből az akkor érzett halálfélelmet... Vagy Loki könnytől homályos arcát, azon a borzasztó délutánon.

-Őszintén szólva, magam sem tudom, Felség. Senki sincs, aki befogadna minket... -hallotta meg hirtelen tanárának hangját. A nő éppen Lokival beszélt.

-Akkor óriási pácban vannak- mondta a férfi, összevont szemöldökkel. Kis tűnődés után felvetette:

-De... Talán segíthetnék... Igaz, nem túl sokat, viszont... Khm, biztos hasznos lenne.

Közben az ébredező Belle-re nézett, és sejtelmesen mosolygott.

-Befogadom Belle-t. Magammal viszem a kastélyba, a saját lakosztályomba. Persze csak, mint gyámomat. Mától velem lakik.

-Uram, kérem, én nem engedhetem meg! Nem tudhatom, hogy nem fogja-e...

De Loki ismét közbevágott:

-Eva! Kérem,emlékeztetne arra, jelenleg, kettőnk közül ki is van magasabb rangon?

-Ön, Felség, hát persze, hogy Ön...

-Akkor nincs miről tárgyalnunk. És különben is: tudja, elég nagy szégyen, hogy van bőr a képén azt állítani, hogy ártatlan gyermekeket áll szándékomban bántani! -sziszegte. -Köszönöm a bizalmát!

A vezetőnő lehajtott fejjel hallgatta. Nem szólhatott.

Belle ekkor már felállva hallgatta őket, Loki háta mögött, így nem láthatták. De most megszólalt.

-Mi? Veled fogok lakni? Hiszen meg sem kérdeztél! Lehet, hogy nem akarom.

-Na, megszólalt a kislányka! Drágám: biztos, hogy akarod. A korod béliek  ölni tudnának, hogy a palotában lakhassanak. Most pedig gyere, vihar készül.

Azzal kézen fogta Belle-t, és már vezette is a kastély felé. A borús felhőzeten átsütő nap fényében, méltóságteljesen fénylettek az aranyló épületek. Az utcákon végigsiető polgárok furcsállva megbámulták a lányt, részben a ruháját borító korom miatt, és részben azért, mert átlagember létére, magával a herceggel sétált, kéz a kézben.

Mikor elérték az óriási építményt, egy pillanatra megálltak.

-Hű... -suttogta Belle, mivel még nem volt alkalma a palotát ennyire közelről látni. Szépsége és tekintélye valósággal lenyűgözte. A bejáratnál két őr állt, kik mikor meglátták Lokit, kezüket fejükhöz emelve köszöntötték őt.

-Éljen sokáig a herceg! -mennydörögték.

Néhány perc múlva már az oszlopok labirintusát járták.

-Hová megyünk? -kérdezte Belle, aki még mindig csodálkozva figyelte az erődítményt. Lokinak fülig ért a szája. Így felelt:

-Csak vigyázz, nehogy a nagy igyekvésben kifúrja a kíváncsiság az édes oldaladat.

És akkor, megtorpantak, valami hatalmas előtt. A férfi felpillantott. Apja, Odin, Asgard királya odafent ült, a trónon. Érdeklődő, de mégis szigorú és könyörtelen pillantással méregette a lányt.

-Atyám... -vigyorogta Loki, közelebb húzva Belle-t.

-Loki. Nem kértem, hogy koszos, egyszerű átlagembereket hozz ide.

-Valóban. Nem kérted. Én viszont igen -felelte a férfi a félelem legkisebb jele nélkül. -Az otthona leégett. Nincs hol élnie. Hát megtagadhatnám-e egy szegény lánytól az otthon melegét?...

-Nocsak-nocsak, úgy tudtam, fiam, téged pont nem érdekel mások sorsa. Vagy tévedek? -vonta fel ősz szemöldökét Odin.

-Talán, most igen... -ironizált Loki. Ám a hangjában némi könyörgés is volt.

A király, hosszan fixírozta Belle-t, átható pillantásával lelke mélyére ásva. A lány lesütötte szemét, és fogalma sem volt róla, mit mondjon. Lehet, hogy a mindjárt leüvöltik, csupán Loki ostobasága miatt?...

Aztán, percek múltán, Odin végre megszólalt:

-Remélem, fiam, tisztában vagy döntéseid következményeivel. Mostantól bármit tesz ez a lány, a te lelkeden szárad. Te vigyázol rá. Te ruházod. Te elégíted ki minden szükségletét. Ám, jól vésd az eszedbe: Nem tűröm, hogy úgy szaladgáljon aztán itt, mintha ő is közénk tartozna.

-Az csak természetes -mosolyogta hátborzongatóan a férfi. Látszott rajta, hogy tökéletesen meg van elégedve a döntéssel.

-Elmehetsz -mondta még utoljára a Mindenek Atyja, mire Loki ismét húzni kezdte Belle-t, immár a folyosók felé. Pompás termek százai előtt sétáltak el. Hirtelen, kis híján beleütköztek a velük szembejövő, gyönyörű nőbe. Aranyvörös haja a hátát simogatta, minden egyes mozdulatánál. Szinte földig érő, mályvaszínű, gyöngyökkel ékesített tógát viselt.

-Szervusz, édes fiam! Ő volna az? - kérdezte méltóságosan, de mégis szeretettel. Nem meglepő módon ő is egyből a lányt nézte meg magának. Belle most már tényleg nagyon zavarban volt, hiszen Odinnál úgy érezte magát, mintha az uralkodó el akarná taposni, vagy felnyársalni .

-Igen. Ő az. Belle, ő itt az anyám, Frigga.

-Jó estét... -motyogta a lány.

-Neked is jó estét, kedvesem. Hálás lehetsz Lokinak, hogy idehozott. Apád már mindent elmondott -tette hozzá Lokihoz fordulva. -Én sem ellenzem, hogy itt lakjon, ha jól viseli magát. Majd szeretnék veled négy szem közt beszélni, ha ráérsz. Esetleg holnap?... Most viszont menj, mutasd meg neki, hol fog aludni.

És fiának vállára tette kezét, majd mosolyogva távozott.

-Nagyon messze van még? -kérdezte Belle félszegen, mikor tovább folytatták a sétát.

-Nem, de végig gyaloglom veled még egyszer, ha újra megkérdezed -morogta a férfi, és azonnal nyitotta az ajtót.

Odabent a lány meglátta azt a szobát, ami szerinte legjobban illett hozzá... Vagyis Lokihoz. A helyiség nagyon tágas volt, főleg ahhoz képest, amihez Belle szokva volt. A bal oldali fal mentén magas könyvespolcok álltak, közöttük pedig a falban egy ajtó. Ahogy a lány jobban megnézte, azt is észrevette, hogy az átjáró a fürdőbe vezet. Jobb oldalon egy óriási, puha paplanos ágy állt, szinte hívogatta Belle-t hogy feküdjön bele. Velük szemközt egy néhány fokos lépcsősor emelkedett a teraszra. Gardrób nyilván nem volt a szobában, mivel Loki az alakváltással tudta változtatni az öltözékét is.

-Csukd be a szád... -vigyorogta közelről a férfi hirtelen, és megérintette Belle állát. Ő finoman elhúzta a fejét, és megkérdezte:

-Hol fogok aludni?

-Ott -felelte a herceg, és az erkélyre vezető lépcső végében álló két oszlopra mutatott. Azokon, zöld villanás kíséretében, egy függőágy tűnt fel, lágy párnákkal. Belle odasétált mellé, és rátette pokrócát, mely még mindig nála volt. A kormos takaró, amint érintkezett a függőággyal, ismét tiszta lett. Ám amikor a lány a polcokhoz lépett, hogy megnézhesse a könyveket, Loki egy pillanat alatt ott termett.

-Nem, nem... Amit szabad a hercegnek, nem szabad a kisgyereknek. Azok a kötetek ott, Belle, olyan bonyolult és összetett tudást tartalmaznak, ami neked még túl magas. Talán egyszer, te is eljutsz odáig, hogy olvashasd. Addig viszont... -nem fejezte be, mert nem akarta elnevetni magát. Belle összefonta a karját a mellkasán. Most már felbátorodott annyira, hogy visszavágjon.

-Képzeld, tudok olvasni! És ha ez elég indíték, nem vagyok teljesen hülye!

-Nem teljesen!

-Tudod, Loki, észre vettem ám, mire készülsz. El akarsz csábítani. De nem fog menni. Tudd, hogy gyűlöllek! És egyáltalán nem sajnáltalak, mikor olyan ostoba voltál, hogy letérdeltél elém abba a nyamvadt pocsolyába! Bőgtél, mint egy ötéves. Még kuncogtam is legbelül. Csak túl bolond voltam, és ezért nem nevettem hangosan.

Loki arcán egy árny suhant át. Belle megrémült. "Talán megbántottam?... De csak viccnek szántam! Na jó, igaza van, tényleg túlzásba estem." Azonban már mindegy volt. A férfi aznap nem mosolygott örömből többet.

Kopogtattak az ajtón. Odakintről egy szerény hangocska hallatszott:

-Uram, meghoztam a vacsorát.

Loki kihúzta magát, mintha mi sem történt volna, és a bejárathoz sietett. Kissé kinyitotta, hogy átvehesse a tálat, megköszönte a cselédnek, majd visszacsukta. A könyvespolc előtt állt egy kis asztal, arra tette le. Belle-nek megkordult a gyomra. A tálca valódi ínyencfalatokkal volt megpakolva. Fájt a szíve, hogy vegetáriánus, ezért nem ehet a májból. Egy ideig állva és sóvárogva nézte, hogyan eszik Loki, majd percek múltán, hízelegve megkérdezte:

-Oh... Na... Bocsi, hogy undok voltam... Nagyon éhes vagyok... Kaphatok néhány falatot?...

Loki erre morogva hozzávágott egy szelet libát.

-Öhm, ne haragudj, de én nem ehetek húst... Viszont bármi mást szívesen megeszek.

A férfi ingerülten felé lökte a tálat.

-Köszönöm! -hálálkodott Belle, és nagyot harapott az érlelt sajtból. Mosolyogva lehunyta szemét, ugyanis az étel íze jóleső érzéssel töltötte el. Mikor kinyitotta a szemét, meglátta, hogy Loki figyeli. De nem mérgesen, ahogy az előbb, vagy kihívóan, hanem szelíden, és ártatlanul. Ahogy megváltozott az arckifejezése, olyan volt, mintha egy másik ember ülne ott. De amint észrevette, hogy Belle figyeli, rögtön a másik, rideg arcát mutatta.

-Mi van, nem láttál még embert? -sziszegte, gondosan tartva a távolságot Belle-től, és a táltól. "Ezt én is kérdezhetném tőled." gondolta a lány. Ám, ehelyett ezt felelte:

-Te miért nem eszel?

-Közöd?! -üvöltötte a férfi, és felpattanva az asztaltól, berohant a fürdőbe. Bevágta az ajtót, maga mögött, majd néhány pillanat múlva tompa vízzubogás zaja hallatszott ki. Loki fürdőzött.

-Gratulálok, Belle, ügyes vagy -szólt fennhangon a lány.-Már az első nap sikerült tökéletesen kiborítanod. Juhú!

                                                                                ...

"Grr, tudtam, nem fog menni! Megmondta: GYŰLÖL. Nem bírom... Éhes vagyok! Nagyon... A fenébe is, éhes vagyok a szeretetére. A tulajdona akarok lenni. Egész nap az ölében henteregni, és lesni a kívánságait... Arra vágyom, hogy hozzám fusson, ha bántja valami, és Egyedül Én tehessem boldoggá, és elégedetté. Szerintem az sem zavarna, ha láncon tartana... Éhes vagyok! Adj ennem! Drága Belle... Nem szeret. Azt mondta: GYŰLÖL. GY-Ű-L-Ö-L."

"Ó, jól hallom, Loki? Szerelmes vagy? Lángra lobbant benned a vágy valami olyan után, melynek birtoklóit eddig esztelennek nézted? Ennyire lágy  lettél? Ennyire ostoba? Pedig mi mondtuk, és mennyiszer, hogy az érzelgősek elbuknak. És láss csodát, most lehullt a lepel: Te is érzelgős vagy!"

-Igen? Valóban? -nyögte a férfi, mert a habok tengere lassan teljesen körbevette. A kád már rég túltöltődött, de őt nem zavarta. Újra meg újra alámerült a vízben, közben élet-halál harcot vívva önmagával. -Érzelgős lennék? Éhes vagyok...

Ajkába harapva gondolkozott. A szó első értelmében is éhezett. Reggel óta az a néhány falat máj volt, amit megevett. Nem reggelizett. Nem ebédelt. És hogy miért? Mert az evésnek sosem tulajdonított akkora jelentőséget, mint az önmarcangolásnak, és persze az olvasásnak. Inkább mindig éhen maradt, csak ne kelljen beletörődnie abba, hogy neki volt igaza. Ha hibás volt valamiért, azzal büntette magát, hogy nem evett.

Lassan emésztette fel a szeretetlenség, a magány, és a gyűlölet.

-NEM! -ordította, mert nem csak az éhség mardosta belülről, hanem a Belle utáni vágy is. Körmével sovány, fehér combját kaparta, ütötte magát, feje sajgását pedig csak fokozta, hogy a kád szélébe verte. A rengeteg vízből már alig maradt körülötte: mind a fürdő sápatag fényű kövén terült el.

Ám akkor halk, de azért hallható kopogást hallott. Oly tompát, mint a szívdobogás.

-Loki... Jól vagy?... Hallottam, hogy kiabálsz... Bemenjek?

-Ne! -kiáltotta a férfi gyorsan, mivel átvillant az agyán, hogy milyen szívbemarkoló emlék lenne Belle-nek, ha ilyen állapotban, ráadásul meztelenül, látná. Kiugrott a kádból, megtörölközött, majd egyetlen csettintéssel hálóruhát varázsolt magára. Kitárta az ajtót, és kilépés után becsukta maga mögött. A lány ott állt előtte. Félénken megszólalt.

-Bocsi, de nincs hálóingem... Kaphatnék egyet?...

Loki lehangoltan bólintott, és máris egy csodaszép, halvány rózsaszín, csipkés és puha hálóköntöst tartott a kezében. Belle boldogan elvette, majd magához ölelte.

-Ez gyönyörű! Köszönöm! Hol öltözhetnék át? És jól esne egy kis meleg víz is...

-Mindent odabent -bökött a háta mögé, a fürdőszoba ajtajára Loki. -Csak tessék.

Amint a lány hátat fordított neki, gyengéd kézmozdulattal eltüntette a fürdőből tombolásának nyomait, így mikor Belle bement, már egy rendezett, takaros fürdőt talált.

-Nagyon jó volt odabent! Még soha életemben nem habfürdőztem. Köszi, hogy beengedtél -hálálkodott, mikor végzett.

Bármennyire ellenállt, Loki képtelen volt megállni, hogy meg ne nézze a lányt jobban. Így, hogy megfürdött, és megmosta a haját, még csábítóbb volt. A ruha, amit kapott, mintha pont arra készült volna, hogy kiemelje a bájait: hosszú, göndör, aranybarna haja, puhán omlott a térdéig, dús, gömbölyű ajkai kedvesen mosolyogtak. Dereka, mely nem volt se túl vékony, sem túl vastag, édesen csípőjébe gömbölyödve, arra hívta a férfit, hogy ölelje. "A vonalai varázslatosak, főleg az alkarja, a combja, és az arca..."

-Mi az?... -kérdezte elpirulva Belle, félbeszakítva ezzel Loki vizitálását. A férfi igyekezett pókerarcot vágni szemlélődés közben, nehogy elárulja, hogy igazából őt nézte.

-Ó, semmi, csak elgondolkoztam -felelte, mert mondjuk, igaza is volt, tényleg gondolkozott.

A lány fellibegett a függőágyig, majd lehuppant belé, kuncogva a párnák közé bújva, fülig betakarózva kockás takarójába.

-Loki... Kérdezhetek valamit? -szólalt meg némi idő múlva. Az említett bólintott. -Miért ilyen fehér a bőröd?

Csend lett. Aztán, Loki adott egy kényszeredett választ. Látszott, hogy nem szívesen beszél róla.

-Nem tudom. Kitalálom, zavar.

-Nem! Ugyan már! Nekem így tetszel -nevetett Belle. -Azért kérdeztem, mert látom, hogy annyira más vagy... Azt hiszem, én is ilyen vagyok. Nézd csak, nekem is fehér a bőröm...

-Ugyanolyan vagy, mint én?! Tényleg?! -sziszegte Loki, miközben ismét ökölbe szorult a keze. -UGYANOLYAN?! Gyűlölnek, megaláznak, de annyira, hogy legszívesebben végeznél magaddal?... Csakugyan, pont ugyanolyan vagy, mint én?...

A lány ledöbbenve nézte. Fogalma sem volt róla, hogy egy egyszerű kérdés képes ennyire felhúzni Lokit. Közben a férfi még egy ideig hullámzó vállakkal, könnybe lábadt szemmel nézte, majd az ágyon fekve magára húzta takaróját, hátat fordított Belle-nek, és még odamorogta:

-Jó éjszakát... -a hangjában hallatszott, hogy majdnem sír.

-Jó éjt! -motyogta Belle, és bűntudattól ittasan, még hozzátette:

-És kérlek, ne haragudj...

                                                                          ...

Nem látok semmit. A tűz démonjai híven takarják a szemem. Takaróm, zihálástól vizes testemre tapad. Félek. Mindenhonnan csak a pernye, és a halál csapdája közeledik, készen rá, hogy foglyul ejtsen. Próbálok minél kisebbre összehúzódni, hogy a lángok minél később érjenek el. Morajlást hallok, és felnézek. Végzetem könyörtelenül készül rám dőlni, egy hatalmas, égő gerenda képében. Behunyom a szemem, mielőtt az ördög küldte borzalom látványa végleg a sötétbe taszítaná a lelkem...

Belle lihegett, mikor felpattantak a szemei. Egy ideig még az álomba ragadva meredt maga elé, a csillagos égre, de aztán már csak nyugtatta magát.

Aztán, meghallott valamit. Halk volt, és egészen közeli. Olyannyira, mintha a hang okozója közvetlenül előtte lenne. Valaki lélegzett. A lány pislogott néhányat, hogy szeme hozzászokjon a sötéthez, és akkor meglátta. Loki volt az: ott ült vele a függőágyon, szemben. Nagy, kék szemeivel kíváncsian figyelte.

-Sikítottál, és fetrengtél -mondta magyarázatképpen, miért van ott. -Felébresztettél.

A férfi fáradtan elmosolyodott, és közelebb hajolt. Orrát finoman a lány hajához érintette, és odadörgölte. Kissé hátrébb húzódott, de még mindig közel. Egyik kezét finoman kinyújtotta, és ujjával végigsimított Belle állát.

-Rosszat álmodtam... -suttogta a lány szégyenkezve. Ahogy újra felsejlettek emlékeiben azok a végtelennek tűnő percek a tűzben, megborzongott. Loki észrevette, hogy a lány szeme elhomályosodik a könnyektől, ezért közelebb húzta, és biztonságosan átölelte.

-Félsz? -kérdezte. Belle gyorsan bólintott. -Akkor gyere.

A hangja meleg, és nyugtatóan kellemes volt, ami kissé megvigasztalta a remegő lányt. Loki felállt a függőágyból, és visszamászott a puha fekhelyére. Intett Belle-nek, hogy feküdjön mellé. Ő egy kis ideig tétovázott, majd megfogta imádott takaróját, és letelepedett az ágyra. A férfi némileg arrébb húzódott tőle, és ismételten jó éjt kívánt.

Csendesség szállt a szobára. Illetve... mégsem. Loki egy darabig tűrte a lány szipogását, de aztán gyertyát gyújtott. Oldalra fordulva látta, hogy Belle, arcát szorosan az óriási párnába fúrva sírdogál. Pokrócát ölelve remegett.

-Mi a baj?... -kérdezte a férfi kedvesen, és látszott rajta, hogy tényleg érdekli, mi van vele.

-Semmi, nyugodtan feküdj vissza, mindjárt befejezem... -győzködte Belle.

-Semmi? Ha nem tudsz aludni, és olyan rémálmaid vannak, amiktől ordítasz, az egyáltalán nem semmi. Na... Bújj ide!

Loki ölelésre nyitotta a karját. De Belle elhúzódott, és összegömbölyödött.

-Hé, nem bántalak... Akkor add ide a kezed! Csak egy baráti kézfogás...hm? Azt hittem, a barátod vagyok -sóhajtotta a férfi. A lány egy ideig csak a plafont nézte, majd mikor Loki már feladta, közelebb kúszott hozzá, hogy érezze jelenlétének melegét, és megfogta puha, csontos kezét. A másik bíztatón rámosolygott.

-És mit álmodtál? -kérdezte  hirtelen. Belle szeme újra megtelt könnyel, és mélyebbre vackolta magát a párnába. Így felelt:

-Tudod... Amikor kihoztál a tűzből... Én... Én nem tudom azokat a perceket elfelejteni... Annyira féltem... Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből... Ezt álmodtam.

-Ó... Nos, értem. Meglásd, el fog múlni... Csak most még friss az élmény, és képtelen vagy feldolgozni. De... majd én segítek -ismét sóhajtott fáradtan egyet, majd váratlanul, mint egy szeretetéhes kisgyermek, felkiáltott:

-Na...! Ölelj már meg...!

És kiskutya tekintettel a lányra pillantott. Belle felnevetett, és odabújt Lokihoz.

-Hát jó... Olyan cuki vagy! -dédelgette, majd megnyugodva a férfi mellkasára hajtotta a fejét. -Ne haragudj, kérlek... Loki, én egyáltalán nem gyűlöllek. Hiszen te vagy a legjobb barátom! Veled szeretnék maradni... Csak ezt akartam mondani.

Azzal lemászott a férfiról, és boldogan mosolyogva lehunyta szemét. Ám hirtelen, újra felült.

-Mondd csak... Azért mondtál le a vacsorádról, hogy nekem legyen mit ennem?

Loki bólintott. Tényleg ezért tette, de csak amiatt, mert akkor, pillanatnyilag nagyon dühös volt.

-Jaj... Annyira sajnálom, hogy felidegesítettelek... Nagyon éhes vagy? -kérdezte Belle aggódva. 

A férfi megrázta a fejét (pedig olyan érzése volt, mintha egy tüskés marok szorongatná a gyomrát belülről), és így szólt:

-Eleve nem voltam éhes akkor sem. Részben ezért engedtem át neked. Na, jó éjt. 

Loki elfújta a gyertyát, és  a másik oldalára fordult, tisztes távolságban Belle sötét sziluettjétől. A lány nem tudta mire vélni ezt a hirtelen elhidegülést, hiszen a férfi pár perce még az ölelését élvezte. 

A másik oldalon Loki csöndesen  sírt. "Éhes vagyok..." nyöszörögte szíve mélyén, és természetesen mind a kétféleképpen értette.

Az elveszett tollhegy

Ó, IÓ, CIÓ, ÁCIÓ, RÁCIÓ, KRÁCIÓ, NKRÁCIÓ, ANKRÁCIÓ, PANKRÁCIÓÓÓ!!!! (Milyen kis jóindulatú vagyok...) Na, de a lényeg a lényeg, hogy szünet van: a fellélegzés időszaka, egy újabb, "lélekemelő" (tan)év után. Ez pedig Körtemuzsikának mégtöbb húsit, nekünk pedig új történeteket kínál! Hamarosan jön az új novella, már csak azért is, mert Lokinak meg kell ismernie a szerelmet, szegénykét nem hagyhatom a veremben! :3

A másik, amiért most jelentkezem, az, hogy van valami, amiről tudnotok kell. Nem zárom be a blogot, meg nem is megyek Helbe, és igazából nem is AKKORA hír, de szeretném, ha tisztában lennétek vele, és ennek megfelelő elvárásaitok lennének felém.

                               Gördítsük le a titokról a követ!

                               Hány éves a Toll, miképp, s honnan jövet?!

Mert hogy tizenkét éves, s Magyar földről jövet. Úgy ám! Nem csalás, nem ámítás, valóban nemrég léptem csak át a tinédzserkor küszöbét.

Meglepődtetek, vagy teljesen egyértelmű volt? (Ki lehet következtetni, amúgy az olvasmányaimból, és a ficeim korhatárjaiból.) Fura, mert az LBL végül is tartalmaz erotikát (you are soft, Rose, mouawh!), és én imádom is nézni, hallgatni is, ahogy ezek ketten egymáshoz dörgölőznek, úgyhogy igen......... Kicsit versenyt futok az idővel. Írjátok meg, hogy mi volt a reakciótok! (Na, Gwen?...)

És, hogy tompítsam a csalódottságotokat, vagy megjutalmazzalak bennetekez, akármilyen is lett a vizsga/bizonyítvány/érettségi...

Top 5 érdekesség a mi auTHORunkról:

1.)A Toll imád füvet nyírni. (Az már más kérdés, hogy tud-e!)

2.)A Toll valami rejtélyes oknál fogva nem úgy üti le a szúnyogokat, ahogy más, értelmes ember. Rajtuk tartja tintás mancsát, és a bőrén szétkeni őket, biztosítva ezzel halálukat. A szadista.

3.)A Toll képes hang nélkül, mégis hasfájlalva röhögni.

4.)A Toll úgy próbálja jobb kedvre deríteni szomorkodó Barátnőjét, hogy szívatja. Ez általában beválik. Mint a jogar.

5.)A Toll mindig éhes. De főleg a szeretetre.

                                    Ég áldjon mindenkit! :)

Ráncos kéz megsimít, máris vigaszt nyújt megint

Anya óv, akár az élete árán is. Anya mindent elhisz, csak hogy megnyugtasson. Kénytelen beléd simogatni a kegyetlen igazságot. Anya igenis a fiának tekint.
Frigga-Loki keserű szeretet. Csak mert imádom.
12+, Angst.
 Zene: Valerie Broussard-Deeper ( feat Lindsey Stirling )

Az istennő felállt, mivel úgy érezte, ülésben elgémberedett tagjainak jót fog tenni egy frissítő séta a kastélyparkban. Rutinosan magára tekerte puha, kék stóláját, és lakosztályának bejáratához lépett, hogy kinyissa, ám ekkor...
-Jesszusom, Loki! -sikoltott fel Frigga, mert egy pillanatra valóban megrémült. Viszont nem tudta eldönteni, hogy attól, hogy fogadott fia bőrig ázva állt az ajtóban, vagy inkább az arckifejezésétől, ami mindennek volt nevezhető, csak boldognak nem. Loki nem válaszolt, de a pillantásával épp eleget mondott anyjának.
-Jól van, gyere be -szólt immár tájékoztatottan, és nagyobbra tárta az ajtót, hogy Loki beléphessen. A férfi most sem beszélt, csak várta, hogy Frigga becsukja az ajtót, és aztán maga mellé ültesse az ágyra. A nő levette, és ráterítette kendőjét, hogy meg ne fagyjon. Fél karjával átölelte -ahogy az már hosszú, nehéz évek alatt megszokásává vált˗, és megszólalt:
-Mesélj, mi történt?
Tudta, hogy Loki nem fog egykönnyen megnyílni, ezért bátorításképpen letörölte arcáról a könnyeket.
A férfi nagyot sóhajtott, és közelebb bújt anyjához. Frigga összerezzent, amikor a jéghideg, és vizes arc a vállához simult, de nem húzódott el.
-Anyám, én... én nem akartam... Csak arra vágytam, hogy... hogy szeressen... -suttogta Loki, miközben ismét eleredtek a könnyei.
-Ki szeressen? Miről beszélsz, Loki drágám? -tette fel a kérdést az istennő. Újabb hallgatás után, fia remegő hangon felelte:
-Belle. Ő egy nő, az első nő, óakit... akit közel engedtem magamhoz.Annyira szeretem! Az ujjai puhák, az illata pedig mézédes... De ő nem szeret. Kiabált velem... És igaza volt. Tudtam, hogy nem kellek senkinek.
-Ugyan, dehogy! Ne mondj ilyet!... -nevette Frigga.-Tudod,szerintem odavan érted. Csak meggátolta valami abban, hogy elmondja. És... Amúgy sem lehettetek volna együtt -tette hozzá némi gondolkodás után. -Bár hozzá húz a szíved, sajnos a társadalmat, nem változtathatjuk meg, Loki. Te Odin, a király fia vagy, ő meg hát... Nem egészen magas rangú. Vagy egy nemesbe szerettél bele?
A férfi megrázta a fejét.
-Hát igen... -sóhajtotta a nő.˗ Figyelj: Tudom, hogy most nagyon összetörtél, de be fogod látni, hogy fölösleges ezen tépned a lelked. A te édesed valahol máshol, csak téged vár. Hogyha pedig ez a lány ilyen tapintatlanul utasított vissza téged, akkor meg pláne nem érdemel meg téged. Úgyhogy, kérlek, ne sírj... Nyugodj meg.
Frigga szorosan ölelte nevelt gyermekét, aki most felnőtt férfiból, ismét törékeny kicsivé vált. Ujjait az eső áztatta, fekete hajba simította, és dúdolni kezdte azt az altatódalt, amit Loki kedvencének ismert gyermekkorában. Fia felismerte a dallamot, és őt ringató annyával együtt mozgott. Percek múltán engedte csak el, hogy félve kérdezzen valamit.
-Itt aludhatok?
-Hát persze! Sőt, ragaszkodom hozzá. Ilyen csurom vizesen a folyosó sarkáig se engedlek el.